Milyen lenne egyszer, ha nem a farok csóválná a kutyát?

 

 Azaz igazság, hogy mi nem csak egy virtuális közösséget szeretnénk építeni az interneten, hanem tényleges, tevőleges szövetséget, közösséget, szövetkezeteket akarunk szervezni azokból az emberekből akik, csatlakoznak hozzánk. Olyan társakat keresünk, akik hajlandóak személyesen is részt venni munkánkban, ha látják ennek értelmét és hatékonyságát, a saját életükben és a környezetükben is. Sokan vagyunk, már akik ezen keresztül képzelik el a szebb új jövő kialakíthatóságát, de szeretnénk, ha idővel, sokkal, de sokkal többen csatlakoznának, és együtt velünk ezt a jövőt a valóságban is felépítenénk. Visszavennénk piacainkat, feltámasztanánk termelésünket és magunk látnánk el élelmiszerrel magunkat. Ennek első apró, de fontos lépéseként rengeteg lakossági fórumot, személyes beszélgetést folytatunk le az ország különböző térségeiben, változó helyszíneken. Egy ilyen program alapján készült az alábbi jegyzet:

Lakossági fórumra érkezünk egy nem is annyira kisvárosba, a Hajdúságban. 20 perccel előbb értünk ide, belefér egy cigaretta, mielőtt elkezdjük. Már szállingóznak az emberek, hát elkezdünk beszélgetni. Azért jöttek, mert érdekli őket miféle szövetkezetet építünk és hogyan tudnának bekapcsolódni.  Mondjuk, hogy hát éppen, ezért jöttünk, mert nem bekapcsolódni kellene valamibe, hanem először együtt kéne megfogalmazzuk mit is szeretnénk.

 „Hát, - mondják - mi már sok szövetkezetben részt vettünk, de egyik sem működött sokáig."

„Éppen erről van szó,"  -  válaszolom - „ezért nem egy kész szövetkezettel jöttünk, hogy megmondjuk, ezt meg ezt kell csinálni. Szeretnénk megbeszélni veletek, milyen lehetőségek vannak, és ezeknek milyen előnyei lehetnének. Ha megtaláljuk együtt, hogy merre akarunk menni és kidolgozzuk azt a cselekvési programot, amit ehhez végre kell közösen hajtanunk," - folytatom a szemükbe nézve -  „valamint ebben mindenki megtalálja a saját előnyeit is, na akkor tudunk egy jól működő közösséget, egy hosszú ideig,  hatékonyan működőképes szövetkezetet alkotni."

„Igen - igen, hát, meglátjuk" - válaszolják, de látom rajtuk, hogy kissé összezavartam őket.

Nem baj most jöttünk először, átbeszéljük, megértik, legközelebb már gyorsabban haladunk - gondolom magamban. Közben megérkezik mindenki és bemegyünk az ifjúsági ház előadótermébe. Barátom, a szövetkezet egyik igazgatója, kezdi a bemutatkozást és elmagyarázza a szövetkezés alapjait, hogy eddig mi mindent készítettünk elő, milyen példák vannak, és milyen igényekre, milyen lehetőségeink lehetnek. Elmagyarázza, hogy miért fontos számunkra, hogy már most az elején sokan legyünk, szerveződjünk és mindenkit, minden közösséget be tudjunk kapcsolni.  Felsoroljuk együtt a hibákat, hibáinkat a jelenlegi Magyarország kialakulásában. Elmondja, hogy  úgy gondoljuk,  tudjuk, hova és miért tűnik el a pénzünk, és hogy ez a folyamat - szerintünk - megállítható és megfordítható. Hozzáteszi, hogy ehhez össze kell fognunk és közösen dolgoznunk, legalább egy-két éven át, hogy az első eredmények megjöjjenek. Én is helyzetbe hozom magam, beszélek nekik arról, hogy mondhatjuk erre azt, hogy nincs rá erő, nincs rá pénz, de jövőre vagy kettő esetleg öt év múlva már ennyi erő és pénz sem fog rendelkezésre állni. Egyszer így is-úgyis meg kell tanulnunk közösen tervezni, dolgozni és élni is. Muszáj. hogy rávegyük magunkat, mert más nem fogja nekünk megcsinálni. Szóval mindent elkövetünk, hogy a résztvevők megértsék, nem azért vagyunk itt, hogy meggyőzzük őket, csatlakozzanak valamihez, hanem azért, hogy meggyőzzük őket arról, hogy együtt dolgozzunk ki valamit, amihez érdemes csatlakozni mindenkinek. Három órán át csak beszélünk, magyarázunk, érvelünk, és lassan kezd energiákkal megtelni a terem. Érezhető, hogy sokan kezdik érteni azt, hogy amit mi kínálunk, az más, az több mint egy lehetőség. Lassan kezdik érteni, hogy együtt semmiképpen nem veszíthetünk, hiszen ha más nem is, de az biztos, hogy ha végigcsináljuk egy jó és nagy közösség mindenképpen megszületik. Páran már el is kezdenek ötletelni, mire leszünk képesek és mit kéne feltétlenül megvalósítani. Megbeszéljük, hogy hogyan tartjuk mindenkivel személy szerint a kapcsolatot és azt is, hogy nemsokára újra találkozunk, és addigra még többen leszünk, mert mindenki hoz magával pár barátot is. Szóval a hangulat megfordul, sokan tettre készen ajánlkoznak, szervezési feladatokra, mások lelkesen osztják nézeteiket, hogy mit kell még megváltoztatnunk, ha nagy és hatékony szövetkezetté válunk. Miután leosztjuk a feladatokat, úgy döntök, hogy megérdemlek még egy cigarettát, ennek a sikeres megbeszélésnek a tiszteletére. Kimegyek tehát az előtérbe, rágyújtani. Páran utánam jönnek, köztük azok is akikkel az elején beszélgettem. Örülök nekik, mert látom az arcukon, hogy már nem olyan tanácstalanok, mint mikor érkeztünk. Rágyújtunk, kérdezgetnek róla, hogyan haladunk a többi megyében, városban? Mikor kezdtük el a szervezést?

Válaszolgatok, tovább kérdeznek: Mit mondjanak azoknak, akiket szeretnének magukkal hozni? Hogyan magyarázzák el másoknak, hogy fontos lenne legalább egyszer eljönniük? Lelkesen elmagyarázom, nekik mit mondjanak és közben jóleső érzés tölt el, mert a kérdésekből már tudom, hogy őket sikerült „felrázni" és bekapcsolni a mozgalomba. Persze vannak, akiket még nem sikerült meggyőzni. Ők sietve elhaladnak mellettünk, gyorsan elköszönve, miközben beszélgetünk. Végül már csak páran maradunk, majdnem ugyanaz a csapat, mint akikkel érkezéskor beszélgettünk. Egyszer csak a leghallgatagabb mosolyogva felém fordul és azt mondja: „Figyelj, mi most értjük már nagyjából, hogy mit szeretnétek. Gyertek el és legközelebb megbeszéljük együtt, hogy mit is kéne csinálni, aztán utána menjetek el a többi helyre, azzal, amit kitaláltunk! Meglátjátok úgy sokkal egyszerűbb lesz!"

„Jó-jó, majd megbeszéljük ezt is legközelebb !" - válaszolom, mert már nagyon elszállt az idő, indulnunk kell, és nem akarok most belegabalyodni egy hosszasabb beszélgetésbe. Majd legközelebb. Búcsúzunk és elindulunk hazafelé.

Vezetek és gondolkodom (tehát: vagyok -:)). Hazafelé nem nagyon beszélgetünk, hiszen négy-öt órás beszélgetés után, jólesik a csönd. A rádiót is lehalkítottuk, csendben suhanunk az éjszakában. Az agyamban kergetik egymást a beszélgetések foszlányai. Elégedett vagyok, sikeresnek érzem a mai napot, hiszen érezhetően el tudtuk indítani a helyi közösség szerveződését. Egy valami, azonban nem hagy felhőtlenül örömködni, egy gondolat vissza-visszatér. Ma is, de már máskor, máshol is felmerült, hogy: mi miért nem konkrét tervekkel, számokkal és beruházási, fejlesztési javaslatokkal érkezünk? Ha a szövetkezettel foglalkozó, a későbbiekben itt dolgozni szándékozó szakemberek olyan okosak és tényleg olyan sokan vannak, akkor miért a tagságtól várjuk, hogy kitalálja mit is csináljunk pontosan? Miért nem dolgozzuk ki a pontos direktívákat, számoljuk ki a pontos várható térülést és hasznot, és a szakembereink mondják meg ez alapján, hogy kinek és mit kell csinálni ahhoz, hogy ez létrejöjjön?

Persze mivel sokszor felmerült, már rutinnal válaszolom rá, hogy:

„A szövetkezeti gondolatiságnak az a lényege, hogy alulról építkezzen, tehát a tagok egyéni érdekeit, igényeit kell először megfogalmazni és ez alapján kell a közös célokat meghatározni. Szakembereink sok mindent tudnak, de a te egyéni igényeidet ők nem tudják megfogalmazni helyetted. Ezért nekünk először meg kell keresnünk a tagjelöltjeinket és ezt velük együtt meg kell fogalmaznunk. A szakembereink ott tudnak elkezdeni dolgozni, ahol már tudjuk, hogy hányan vagyunk, mennyi pénzünk van, és mit szeretnénk csinálni. Ha egy országos összefogásra, egy nagy szövetkezetre épülő, helyi, kis szövetkezetekkel és konzorciumokkal dolgozó mozgalmat akarunk elindítani, szükségünk van legalább 5-6ezer emberre, az ország minden pontjáról összetoborozva, akik már képesek lesznek mind az egyéni igények, mind a közös célok tényleges meghatározására.

Tehát: Első feladatunk, hogy az országból (helyesbítek: azokból a földrajzi térségekből, ahol magyarul (is) beszélnek) összekeressük azt az 5-6ezer embert, aki hajlandó együtt gondolkodni velünk. Második feladat: ezekkel az emberekkel egyeztetni saját egyéni céljaikat és igényeiket. Harmadik feladat: olyan kisközösségi célok megfogalmazása, amely két kritériumnak mindenképpen megfelel: a)az egyéni célok és igények kielégíthetőek ez által, b)több kistérségi közös céllal együtt beépíthető az országos szövetkezésbe. Ha eddig eljutottunk, jöhetnek a szakembereink, hogy kidolgozzák, elemezzék, modellezzék, támogattassák és felkészítsék szakszerűen és objektíven ezeket az elképzeléseket. Ha ez elkészül, akkor újra a tagság feladata következik. A szakmailag felkészített terveket el kell, hogy bírálja, és a meglévő (addig összegyűjtött) pénzeink függvényében döntenie kell a megvalósítások sorrendjéről. A megvalósítás és az üzemeltetés feladatai megint a megfelelő szakemberek dolga. Az ellenőrzés és az elszámoltatás viszont tagsági feladat kell, hogy legyen, természetesen a megfelelő szakemberek támogatása mellett."

Röviden így tudom elmondani, hosszabban van mikor (példákkal együtt) 2-3 órát is igénybe vesz. Természetesen az a hallgatóságtól is függ, mennyi idő alatt értik meg. Gyanítom, hogy lesznek akik soha. (Mindegy én szívesen beszélek róla bármeddig, de legalábbis az első 5-6 ezer tagig mindenképpen.:-)) De nem is ez most a lényeg, hiszen a szövetkezet felépítésében és működtetésében számos egyedi szabály van, amit sokszor kell megbeszélni, ahhoz, hogy mindenki megértse. Az érdekes, hogy miért mindig ez a kérdés merül fel, miért nem értik meg sokan, hogy nincsenek előre megírt és eldöntött, konkrét beruházások, direktívák, iránykijelölések, hogy miért akarjuk erről a tagságot megkérdezni?

Valaki egyszer azt mondta, hogy az orosz társadalomnak az a problémája, hogy a működéséhez szükségeltetik egy diktátor, akit régebben cárnak, aztán főtitkárnak, manapság meg elnöknek hívnak.

A múlt század elején úgy tartották, hogy a szövetkezeti modellre azért van szükség, mert az emberek ezen keresztül tanulják meg a demokratikus ország irányítás alapelveit.

Lehet, hogy ebbe a két kérdésbe feszülünk bele. Már most nem csak a szövetkezetre gondolok, hanem arra, hogy egy szovjet-típusú light-diktatúrából, tanulás és felkészülés nélkül akarjuk megvalósítani a demokráciát? Lehet, hogy az emberek a társadalmunkban ugyan úgy nem értik, hogy nekik kéne megfogalmazni az egyéni céljaik érdekében szükséges közös célokat? Nem tudják, hogy addig manipulálni és kihasználni lehet csak őket, míg nem ők mondják meg, hogy mit akarnak? Tényleg sokan nem értik mi a különbség a között a „szövetkezet" („demokrácia") között ahol megfogalmazták, hogy te mit akarsz, és mit kell, hogy ezért csinálj, és a között szövetkezet között, ahol az általad megfogalmazott céljaid érdekében kapcsolódsz a közös célok eléréséhez? Nem értik, hogy a diktátor az, aki anélkül, hogy megkérdezne, kijelenti, hogy ez meg ez az érdeked és ezért kell, hogy ezt meg ezt megcsináld? Nem értik, hogy a miniszterelnök meg az, akit szakemberként megbíztunk azzal, amit mi megfogalmaztunk, mert egyéni céljainkat és érdekeinket megvalósíthatónak látjuk, ha a közösen megfogalmazott, közösségi céljaink megvalósulnak?

Nem akarok ezen tovább gondolkodni, mert a végén kiderülhet, hogy nem elég 5-6 ezer embernek ezt elmagyarázni, ha több millió nem érti igazán. Bízni szeretnék abban, hogy ha a szövetkezeti mozgalom beindul, sokan fogjuk ezt együtt magyarázni és működő példákkal igazolni, hogy mennyivel jobban működik, ha nem a farok csóválja a kutyát!

 

"Ha magyar, ha német, ha francia, ugyanazt a szemetet adják" - vásárlók a magyar és külföldi termékekről

Mindegy, hogy magyar-e, a lényeg, hogy jó legyen az ár/érték arány - a megkérdezettek többsége ez alapján választ, amikor boltba megy. A Gazdasági Versenyhivatal három üzletlánc ellen indított eljárást, mert arra gyanakszik, hogy nem magyar termékeket tűntettek fel magyarként. A nyilatkozók többsége szerint itthon nincs kultúrája a magyar termékek vásárlásának, de találkoztunk olyan tudatos fogyasztóval is, aki először a magyar cikkeket keresi, és ha nem talál ilyet, akkor valamelyik szomszéd országból származót választ.

"Az egész kérdés a lyukas zsák tipikus esete. Szerintem, ami minőségi, finom magyar termék, annak a nagy része külföldre megy, hogy ott drágán eladják. Helyette pedig itthon megvehetjük az olcsó külföldit vagy magyart. Tehát kiesik a zsákból a jó termék" - mondta a csütörtöki zsemlebeszerzés után egy harmincas éveiben járó, háromgyermekes anyuka egy csepeli áruház közelében. 

A megkérdezett vásárlók között volt, aki tüzetesen megvizsgálja a termékeket, hogy kiderítse, honnan származnak, még akkor is, ha ezzel sokkal hosszabb lesz a vásárlás. Többen pedig azt mondták, nem nézik, hogy honnan van, amit vesznek, inkább az ár számít.

"Érdektelen, hogy honnan származik"

A lyukas zsákkal példálózó családanya azt mondta, a zsemlét rendszerint nem a boltban veszi, hanem a péknél. "Egyszerűen olcsóbb és finomabb. A többi terméknél is ezt az utat járom, elsősorban az ár alapján döntök. Ha pedig egy termék bevált, akkor a későbbiekben is azt veszem, akkor is, ha esetleg picivel drágább, mint a többi, érdektelen számomra, hogy honnan származik, ezért nem is nézem" - tette hozzá. Szerinte korábban nem nevelték rá a magyar vásárlókat, hogy a magyar termékeket részesítsék előnyben, ezért nem csoda, hogy a polcokon rengeteg a külföldi áru.

"Magyar fizetésből veszek külföldit, mert olcsóbb. Ez egy vicc. Fordítva kellene lennie, azaz külföldi fizetésből venni magyart, na, odáig kell eljutni" - mondta az egyik budaörsi áruház parkolójában egy negyven év körüli nő. Közölte: ma már nagyon oda kell figyelni, sajnos a család pénzügyi helyzete olyan, hogy az alacsony árkategóriába tartozó termékeket kell megvennem. Szerinte, mindegy, hogy magyar vagy külföldi az adott árucikk. 

"Nézze meg, ez is magyar, meg ez is. Nagyon figyelünk" - adott az előbbitől eltérő választ egy középkorú házaspár egy másik budaörsi áruház előtt, miközben megmutatta a bevásárlókocsi tartalmát. Amikor az [origo] riportere közölte, hogy a GVH eljárást indított több áruházlánc ellen a külföldi termékek magyar termékként való, feltételezett megtévesztő reklámozásának gyanúja miatt, azt válaszolták: keresem a magyar termékeket, de nem fogom végigbogarászni a csomagolást.  

"Ugyanazt a szemetet árulja mindenki"

Egy hatvan év felett járó kétgyermekes családapa, aki csütörtök délelőtt az egyik XI. kerületi szupermarketben vásárolt, azt mondta, hogy mindig megkeresi a magyar terméket, és tüzetesen megvizsgálja a leírásokat. "Ez meghosszabbítja a vásárlást, de nekem számít a dolog" - mondta, és hozzátette: ha az adott boltban nincs magyar, akkor a régiós országok termékeit keresi. "Ha mondjuk csak német és szlovák felvágott van, akkor az utóbbit választom" - tette hozzá.

"Nem érdekel, hogy magyar vagy külföldi, az ár/érték arány alapján válogatok. Ha egy termék bevált, legyen magyar, vagy akár valamivel drágább, mint az adott termékkörben a legolcsóbb, akkor is azt választom" - mondta egy másik férfi a csütörtök esti bevásárlás előtt. "A kollégáimmal épp a minap beszéltünk erről, és szinte mindenkinek az volt a véleménye, hogy a magyar, a német vagy éppen szlovák termékekből sokszor ugyanúgy kispórolják a megfelelő alapanyagokat. Aki biztosra akar menni, az menjen a piacra" - tette hozzá. Egy budai családi házban élő, háromgyerekes családanya azonban azt mondta, hogy ma már a piacon sem mehetünk biztosra, mert több kereskedő csak felvásárolja a termelőktől a terméket, és egyszerűen továbbértékesíti "Ettől persze az a termék még magyar" - mondta az asszony, aki azt sokszor csalódott magyar és külföldi árukban egyaránt.

"Mivel sokat főzök, a kipróbált termékeket veszem" - mondta egy harminc év körüli férfi, aki szerint nem sokat számít, hogy honnan jön az áru: "ha magyar, ha német, ha francia, a nagy gyártók és termelők ugyanazt a szemetet adják a forgalmazóknak", és ezzel le is zárta a beszélgetést. 

 

Eddig az Origo nem független internetes tudósítása. A riportok természetesen Csepelen és Budaörsön, a multik parkolójában készültek. Szerintünk ez nem tükrözi az átlag magyar fogyasztó hozzáállását, de mindenestre, két jelenségre fel kell figyelnünk. Az egyik, hogy lassan szembejön velünk a multik által bérelt média és megpróbálja eltusolni a tudatos hazai vásárlás fontosságát és erejét, a másik, hogy nyilvánvalóan élnek közöttünk sokan, akik annyira szegények és iskolázatlanok, hogy észérvek alapján nem lehet hatni rájuk. Ők nyilván csak akkor fogják a hazait választani, ha olcsóbb és elérhetőbb lesz számukra, mint a külföldi termékek.

A tudatosan vásárlók nem kell, hogy többségben legyenek, elég lenne az is, ha néhány millióan ragaszkodnánk „csak" a magyar termékekhez. Ahhoz, hogy ezt elérjük, el kell magyaráznunk, még mindig sok embernek, hogy jelenleg lehet, hogy úgy érzik, a hazai áru nem sokban különbözik az idegen portékáktól, sőt lehet, hogy egy kicsit még drágább is, de nekünk önös érdekünkből, akkor is ezt, és csakis ezt szabad vásárolnunk, támogatnunk.

Lehet, hogy a legolcsóbb áruk megkeresésével havi szinten 3-4ezer forintot meg lehet spórolni, de ez pár éven belül visszaüt mindannyiunkra. A külföldi termék nem csak azt az értéket veszi el tőlünk, amibe kerül, hanem hazai munkahelyeket, vállalkozásokat tesz tönkre, ezzel nyírbálja az önkormányzati-adókat, kormányzati bevételeket és ezen keresztül a szociális, egészségügyi ellátásunkat, oktatásunkat is. Azok akik mostani szegény helyzetükre hivatkozva nem akarnak foglalkozni a problémával, fognak a legjobban szenvedni ennek hatásaitól.

A multik reklámjaiból élő médiának, csak azt tudjuk üzenni, hogy megértjük, ha nem tudnak mellettünk állást foglalni, mert akkor le kellene mondaniuk a bevételeikről, de ellenünk fordulniuk nem lenne szabad, mert multi kultúra és multi hovatartozás nem létezik.   

 

 

 

Oldal: Jegyzetek
Korona Vagyonkezelő Szövetkezet - © 2008 - 2024 - kvsz.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat